A nemrég bemutatkozott Körös Mentőcsoport (KMCS) Területi Polgári Védelmi Szervezet felkészítésére és gyakoroltatására került sor 2010. április végén Gyomaendrődön.
A felkészítés célja az ipari balesetek, elemi csapások, természeti katasztrófák, kedvezőtlen időjárási viszonyok, súlyos közlekedési balesetek következtében kialakuló veszélyhelyzetek elhárítására való felkészülés.
Felkészítés első napján 06:00–kor került sor a KMCS tagjainak riasztására, melynek vételét követően a csapatok 08:30-ig érkeztek a gyomaendrődi gyülekezési helyre.
A felkészítést Dr. Takács Árpád polgári védelmi alezredes megyei igazgató nyitotta meg, majd beszédét követően Várfi András Gyomaendrőd város polgármestere szólt elismerően a mentőcsoport megalakulásáról. Az elméleti foglalkozások keretén belül munka-, tűz- és balesetvédelmi szabályok ismertetésére, illetve a gyakorlat során használt kommunikációs eszközök, és jelentési rendszer került bemutatásra.
A gyakorlati elemek végrehajtását megelőzően Domokos László a Megyei Védelmi Bizottság elnöke köszöntötte a csapat tagokat és hangsúlyozta a megyei veszélyeztetettség tükrében a mentőcsoport jelentőségét.
Az első gyakorlati elem a gyomaendrődi Nagyállási marhatelepen került bemutatásra, ahol a feltételezés szerint viharkár következtében épületek sérültek és a telep tulajdonosának bejelentése alapján vélhetően 2 fő sérülést szenvedett, az épület romjai alatt rekedtek. A kialakult helyzet kezelésére kutyás kutatási, légi és földi felderítési, mentési feladatokat kellett végrehajtani.
Ezzel párhuzamosan a marhatelep átfejtő művénél történt baleset során a karbantartó áramütést szenvedett a villamos berendezés javítása közben. A sérült mozgásképtelenné vált, ezért mentése csak alpintechnikai módszerrel volt megvalósítható.
Mindkét feladat elemnél megtörtént a sérültek egészségügyi és krízisintervenciós ellátása is.
Szintén a marhatelep területén külső jelzés alapján, villámcsapás következtében kiterjedt erdőtűz alakult ki, mely áterjedt a marhatelep közelében lévő szénakazlakra, melyek oltására, illetve a tűz lokalizálására tűzoltási feladat végrehajtására volt szükség.
A második gyakorlati elem végrehajtására a Hármas-Körös szabad strandjának környezetében került sor, melynek egyik részelemében a feltételezés szerint öt fő vihar következtében vízbe esett egy sétahajóról. 4 fő viselt, 1 fő azonban nem használt mentőmellényt. A kishajó vezetőjének jelzése alapján vízről és vízből mentési, kutatási, légi felderítési, valamint egészségügyi és krízis intervenciós feladatok ellátásra került sor.
A vízen történő kutatási és mentési feladatok mellett árvízi védekezési feladatok végrehajtásában is bizonyították rátermettségüket a csapat tagok, melyek során töltés megtámasztás (bordás megtámasztás), buzgár elfogás és nyúlgátépítéssel készült ideiglenes védművek kerültek kiépítésre.
2010. április 30-án a KMCS állományának elméleti kiképzésére került sor külső előadók bevonásával, melynek gerincét az ENSZ INSARAG (Nemzetközi Kutatási és Mentési Tanácsadó Csoport) Irányelvekkel kapcsolatos ismeretek bővítése, megtörtént katasztrófák tapasztalatainak feldolgozása, illetve krízisintervenciós ismeretek elsajátítása képezte.
Kapcsolódó cikk:
Bemutatkozott a Körös Mentőcsoport