Siófokon a Beszédes sétányon a közvetlen part melletti társasház nyugati oldalának fémlemez fedésébe a május 16-ai viharos időjárás következtében belekapott a szél.
Az esethez 20 óra 12 perckor riasztották a tűzoltóságot, ők a fémlemez fedést lekötötték. Május 19-én újabb jelzés érkezett parancsnokságunkra, mely szerint ugyan ennek a társasháznak a keleti oldalán lévő héjazatot is megbontotta a szél. Ekkor I-es Kiemelt fokozatban ment a Siófok II-es és Emlőkosár személyzete, azonban az erős széllökések miatt nem tudtak biztonságosan beavatkozni. A társasház előtti sétányt közel 300 méteren a Közterület Felügyelet intézkedése mellett lezárták, és a munkálatokat május 20-án újra megkezdték. Ekkor már a Balaton partján is lecsillapodott annyira a szél, hogy az emelőkosaras gépjárművet is bevethették. A helyszínre érkezett továbbá a parancsnok és a tűzoltási és műszaki mentési osztályvezető, akik vezetésével megkezdték a bontási munkálatokat - közölte Szipola Éva tűzoltó százados, a Siófoki Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságtól.
Kapcsolódó galéria: Viharkárok Magyarországon
Fotók: Siófoki Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság