Kedden négy régióban, szerdán az előzetesen kiadott időjárási veszélyjelzés szerint a Dél-Dunántúl kivételével a teljes országra piros riasztás lesz érvényben a hőség miatt, ugyanakkor nem lehet kizárni egy-egy hevesebb zivatar lehetőségét sem.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szöveges figyelmeztető előrejelzése szerint
tartós hőségre kell készülnünk, a napi középhőmérséklet kedden sokfelé meghaladja a 25 °C-ot, a Dunántúl északi részén, a Duna-Tisza köze térségében a 27 °C-ot. (A hőség miatt az előzetes figyelmeztetési térképeken több régióban piros fokozatú figyelmeztetés van érvényben.)
Kedden az ország északi, északkeleti részén, majd a Dunántúlon fordulhat elő zivatar, amelyet viharos (60-90 km/h) széllökés, jégeső, illetve lokálisan jelentős mennyiségű (20-30 mm körüli) csapadék kísérhet.
A megfigyelések és modellek előrejelzései alapján egy-egy heves zivatar sem zárható ki, amelyhez nagyméretű jég (jégátmérő > 2 cm), károkozó szélroham (széllökés >90 km/h), és felhőszakadás (csapadékmennyiség >30 mm) társulhat.
A fővárosban a légszennyező anyagok koncentrációja általában az egészségügyi határérték alatt valószínű, a délutáni órákban az ózon azonban megközelítheti a határértéket.
Marad a II. fokozatú hőségriasztás hazánkban!
A hétvégéig a napi középhőmérséklet az országban 25 és 27 °C között valószínű, keddtől egyre több helyen 27 °C feletti átlaghőmérséklet is várható (előbb főként a nagyvárosokban, északnyugaton, a középső és déli országrészben, később másutt is). Az országos tiszti főorvos ezért a hétfőtől II. fokú hőségriasztást rendel el hazánk területére.
Országosan várható minimum és maximum hőmérsékletek:
július 13. kedd: hajnalban 16, 21 °C napközben 30, 35 °C
július 14. szerda: hajnalban 18, 23 °C napközben 31, 35 °C
július 15. csütörtök: hajnalban 18, 23 °C napközben 32, 36 °C
július 16. péntek: hajnalban 19, 24 °C napközben 32, 36 °C
július 17. szombat: hajnalban 19, 24 °C napközben 31, 35° C
július 18. vasárnap: hajnalban 19, 24 °C napközben nyugaton 28 °C , keleten 33 °C
A meleg fokozottan megviseli szervezetünket. A déli órákban tartózkodjunk hűvös helyen. A lakások felmelegedését úgy akadályozhatjuk meg, ha becsukjuk az ajtót, ablakot és besötétítünk. Este, éjszaka szellőztessük át a helyiségeket friss levegővel. Az elveszített folyadékot folyamatosan pótolni kell. Az idősekre, betegekre és a kisgyermekekre különösen figyeljünk oda. A kirándulók, utazók, nyaralók mindig vigyenek magukkal elegendő folyadékot. Kérjük, hogy mindenki fokozottan tartsa be az egészségmegőrzésre vonatkozó tanácsokat.
Dr. Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos felhívja az egészségügyi intézmények, a mentőszolgálatok, az önkormányzatok figyelmét is, hogy az egészségünket érintő megelőző intézkedéseket tegyék meg a jövő hétre várható hőség miatt - adta ki közleményét az ÁNTSZ Kommunikációs Főosztálya.
Kapcsolódó cikkek:
Mit tegyünk a hőhullámok kedvezőtlen hatásai ellen?
Hőségriasztás - Az elrendelés fokozatai