Mint arról előző, a christchurchi földrengéssel foglalkozó cikkünkben elmondtuk, az utórengések ellenére a városban élő magyarok szerencsére jól vannak.
Czupper András is Christchurchben él és megosztotta velünk a legfrissebb információkat a városban tapasztalható jelenlegi helyzetről.
A nagy rengés, helyi idő szerint szombat hajnali fél 5-kor történt, és elég nagy volt ahhoz, hogy az egész várost felrázza álmából. Azóta 5 nap telt el, de hogy mikor lesz vége azt mindenki csak találgatja. A neten keringő képek és hírek alapján azt lehet hinni hogy a város romokban áll, de szerencsére ez nem teljesen igaz. A város néhány területe valóban romos, sok ház, tető, kémény, betonkerítés összedőlt, sok út rongálódott meg. A belváros még mindig le van zárva, ha minden igaz, akkor holnap újra megnyitják.
Sok megrongálódott házat ítéltek bontásra, és sok műemlék épület is sérült. Ugyanakkor a város más területein, ma már alig észrevehető a rengés.
Az iskolák és óvodák jövő hétfőn nyitnak ki, a nagy szupermarketek tegnapra kerültek olyan állapotba, hogy vásárlókat fogadjanak.
Utórengések folyamatosan vannak, és a hírek szerint akár 1 hónapig is lehetnek még. Ezek többnyire úgy érezhetőek, mint egy közeli villámlás utáni dörgés keltette rezonancia, de az utórengések -amiből ma reggeli állapot szerint 355 (!!!) volt- között volt néhány komolyabb 5-ös erősségű is. Legutóbb tegnap reggel, amikor már kezdtek megnyugodni a kedélyek. Emiatt néhány újabb, már megsérült épület dőlt össze, több munkahelyen beszüntették az aznapi munkát.
Az emberek fáradtak, és elgyötörtek. A rezgések miatt mindenki kialvatlan. Néhány kisgyermekes család pár napra elhagyta a várost, és várják, hogy a helyzet kicsit nyugodtabb legyen.
A vezetékes víz mától újra forralás nélkül iható - írja.
Nagy tisztelettel köszönjük az információkat és a fotókat. András weboldala, a
http://www.czuppy.com/ napokon belül elérhető az érdeklődők számára.
Őszintén reméljük, hogy a természeti katasztrófa után a város és az emberek élete mielőbb visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba.
András képeiből nagyobb méretben több is található a
Földrengések 2010. - galériában.
Kapcsolódó cikkek:
Folyamatosan utórengések Christchurch közelében, a magyarok jól vannak
Utórengések és viharok Új-Zélandon - fotók és videók
7.4-es földrengés, széleskörű károk új-Zélandon