Talcahuano: Partra dobott hajók és törmelék a szökőár után

Erős utórengés Chilében - lehetséges szökőárra figyelmeztettek!

Erős, a Richter-skála szerinti M6-os utórengés rázta meg a katasztrófa sújtotta területet Chilében. A hatóságok azonnal figyelmeztettek, hogy akár szökőár is kialakulhat.

A 6-os erejű rengés egy újabb erős utórengése a szombati, M8.8-as földrengésnek, ami már közel 800 ember életét követelte.
A térségben szinte folyamatosan mozog a föld, a közepesen erős és erős utórengések száma már meghaladta a százat.
Több erős, a Richter-skála 6-os fokozatát elérő, vagy meghaladó utórengést is regisztráltak, ezek közül a legerősebb M6.9-es volt.

A mai utórengés után a hatóságok azonnal figyelmeztettek, hogy a következő egy órán belül akár szökőár hullám is kialakulhat.

A haditengerészetet komoly kritikákkal illették, mikor a szombati földrengés után nem azonnal adták ki a cunami riasztást, és a chilei partokat elért szökőár komoly károkat okozott és emberéleteket követelt.



Kapcsolódó cikkek:
Hawaii készül a cunami hullámra!
214 főre emelkedett az áldozatok száma Chilében - videók és képek
Hatalmas, 8.8-as földrengés Chilében

A legnagyobb magnitúdójú földrengések 1900. óta
A történelem során feljegyzett 10 legpusztítóbb földrengés
A legtöbb áldozatot követelő földrengések 1990-től napjainkig


Kapcsolódó galériák:
Földrengések - további képek a chilei katasztrófáról is
Szökőárak
Megosztás:   Post to MySpace!  
Katasztrófa Információs Portál >> Hírek, aktualitások >> Hírek (további cikkek)
A szabadbattyáni raklapgyár tüzénél oltottak a siófoki tűzoltók (2010-07-28 17:46:50)
Újabb hatalmas hasadék Somogyban - fotók (2010-07-29 09:06:55)
Nincs túlélő, 152 áldozata van az Airbus balesetnek- fotók (2010-07-28 17:04:03)
Fotó: Balesetet szenvedett a Lufthansa gépe Rijádban (2010-07-27 16:54:49)
Képek: Megnyílt a föld a lámpánál várakozó autó alatt (2010-07-26 17:35:27)
Képek - Tűz pusztít Marseille közelében (2010-07-26 17:17:46)
Löszfal omlott két gyermekre Somogyban - képek (2010-07-24 19:41:52)
Képek: Kisiklott a Glacier Express Svájcban (2010-07-24 09:30:48)
Igen erős földrengések a Fülöp-szigetek közelében (2010-07-24 08:30:38)
Motoros baleset a 7-es főúton - képek (2010-07-23 19:51:09)
Képriport: Olajban fuldoklik a kínai Dalian (2010-07-22 09:49:36)
Gyorsan változó viharba került a United Airlines gépe (2010-07-22 09:35:40)
30 fokban, lift nélkül is menteni kell a tűzoltóknak (2010-07-20 17:58:15)
Sárkányra ültek a siófoki tűzoltók (2010-07-20 17:45:42)
55 áldozata van az indiai vasúti katasztrófának - képek és videó (2010-07-19 08:39:09)
Nincs szökőár veszély a Pápua Új-Guineát sújtó földrengés után (2010-07-19 08:11:03)
Összeomlott egy parkolóház New Jerseyben - képek (2010-07-17 20:21:49)
29 emberéletet követelt egy szállodatűz Irakban (2010-07-16 17:37:59)
Földrengés volt Görögország közelében (2010-07-16 16:45:39)
Tűz a balatonfűzfői hulladékégetőben (2010-07-15 18:16:11)
Emlékműre gyűjtenek a tűzoltók (2010-07-10 20:06:36)
Kukásautó borult a 67-esen - képek (2010-07-09 09:53:44)
Nem keresik tovább a magyar fiatalokat Philadelphiában (2010-07-09 07:05:06)
Két magyar tűnt el a philadelphiai hajóbalesetben - képek (2010-07-08 10:01:23)
Kiégett a kisbusz Kaposvár külterületén - képek (2010-07-07 17:03:40)
Hegesztés közben kigyulladt a személygépkocsi (2010-07-07 17:00:31)
Ugyanabba a teherautóba rohant két busz (2010-07-05 07:21:38)
Erdőtüzek csaptak fel Los Angeles közelében (2010-07-05 06:53:49)
Erős földrengés rázta meg Japánt (2010-07-05 06:44:16)
230 áldozatot követelt a felrobbant tanker Kongóban (2010-07-03 18:14:10)
Egy áldozatot követelt az erős mexikói földrengés (2010-06-30 18:16:41)
Ismeretlen holttestet emeltek ki Siófoknál a Sióból (2010-06-30 17:16:09)
Emlékszoba a siófoki tűzoltóságon (2010-06-29 17:38:24)
Veszélyes anyagot szállító kamion balesete az M5-ösön - képek (2010-06-28 18:20:28)
107 főt temetett be egy újabb földcsuszamlás Kínában (2010-06-28 18:09:16)
Kolakán-invázió a Borsod megyei Pácinban (2010-06-27 16:46:35)
Somogy megyei tűzoltósport verseny Siófokon (2010-06-27 15:52:55)
Gyújtogató fiatalok ismerkedtek a tűzoltók munkájával (2010-06-27 15:43:14)
Szakadékba zuhant egy zsúfolt busz Kínában (2010-06-26 18:03:07)
Erős földrengés volt a Salamon-szigeteknél (2010-06-26 17:50:28)
Több száz méteren megnyílt a föld Somogybabodon - képek (2010-06-25 17:35:17)
Képek: Graffiti a tűzoltók teraszán (2010-06-25 17:19:14)
Teherautó borult fel a XI. kerületben - képek (2010-06-25 17:07:50)
12 fiatalt gázolt halálra a vonat Spanyolországban (2010-06-24 05:17:10)
Földrengés rázta meg a kanadai fővárost (2010-06-23 21:37:27)
Már 76 áldozata van a kongói vasúti katasztrófának - videó (2010-06-23 18:14:23)
Csőtörés Csepelen - képek (2010-06-21 20:28:49)
Mexikói-öböl: Az olaj folyik, a természet szenved - képek (2010-06-21 18:45:05)
Újabb tragikus bányarobbanás Kínában (2010-06-21 09:24:23)
Balesetet szenvedett a United Express repülőgépe Ottawában - képek (2010-06-17 10:35:16)
Személyvonat ütközött tehervonattal Németországban - képek (2010-06-17 10:19:00)
Frontálisan ütközött két vonat Mexikóban - képek (2010-06-16 07:42:26)
Erős földrengéssorozat Indonéziában (2010-06-16 07:09:58)
Búvárokkal gazdagodtak a siófoki tűzoltók (2010-06-15 18:48:23)
Kamion süllyedt meg az útpadkán az M2-esen (2010-06-15 18:36:44)
Már 18 áldozata van az arkansasi katasztrófának - képek (2010-06-13 18:57:13)
7.7-es földrengés és szökőár figyelmeztetés az Indiai-óceánon (2010-06-12 22:07:20)
Tűzoltóautó karambolozott a XII. kerületben - képek (2010-06-12 19:01:03)
A Pilis völgyeiben továbbra is le vannak zárva a turistautak (2010-06-10 20:20:30)
Ház fala dőlt ki Vecsésen (2010-06-04 17:13:50)
Már 38 áldozata van a kínai földcsuszamlásoknak - képek (2010-06-03 19:34:14)
Összeomlott egy négyszintes épület Bangladesben - képek (2010-06-02 08:19:57)
II. világháborús bomba robbant Németországban (2010-06-02 07:46:15)
Erős földrengések Közép-Amerikában és Ázsiában (2010-06-01 07:45:16)
Önkéntes tűzoltók versenyeztek Tabon - képek (2010-05-31 13:29:16)
Magyar katasztrófa-segítségnyújtás a Tűzoltó filmklubban (2010-05-31 08:34:23)
Guatemala után Ecuadorban is vulkánkitörés okoz gondot - képek (2010-05-29 17:32:50)
110 főre emelkedett az indiai vasúti katasztrófa áldozatainak száma - képek (2010-05-29 17:03:55)
Elsüllyedt egy hajó az Amazonason (2010-05-28 18:36:16)
Három halálos áldozatot követelt a guatemalai vulkánkitörés - videók (2010-05-28 18:23:35)
Összeütközött két autóbusz, 60 fő sérült meg (2010-05-28 17:54:26)
Képek: Lezuhant a hídról egy turistabusz (2010-05-26 08:05:49)
Összedőlt egy ház Tápiószecsőn - képek (2010-05-26 07:31:15)
Földrengés volt Tápiószele közelében (2010-05-25 12:25:45)
Iskolabusz tragédia Angliában (2010-05-25 08:41:02)
Kétezer tonna olaj került a vízbe Szingapúr mellett (2010-05-25 08:28:00)
Kitört az Arenal vulkán Costa Ricában - képek (2010-05-25 08:20:11)
Kisiklott egy személyvonat Kínában - képek (2010-05-23 10:06:59)
Karambolozott és kigyulladt egy autóbusz - képek (2010-05-23 09:56:27)
Légikatasztrófa Indiában: 158 áldozat, 8 túlélő - képek (2010-05-22 08:40:31)
Buszbaleset Svédországban - kép (2010-05-19 20:35:54)
16 sérültje van a mallorcai vasúti balesetnek - képek (2010-05-19 20:22:24)
Egy halott, hét sérült a 4-es főúton - képek (2010-05-19 11:24:26)
Lezuhant egy utasszállító Afganisztánban (2010-05-17 16:41:34)
Németeket mentettek a Bazilika liftjéből - képek (2010-05-16 10:08:22)
Az időjárás miatt elmarad a Rendészeti Nap Siófokon (2010-05-14 15:44:32)
Elnyelt egy házat a földcsuszamlás Kanadában - képek (2010-05-12 20:15:29)
Három helyszínen is oltottak a siófoki tűzoltók (2010-05-12 19:33:07)
Csónakház égett a XX. kerületben (2010-05-12 20:16:46)
Képek: Légikatasztrófa egyetlen túlélővel Libanonban (2010-05-12 15:47:04)
I. Rendészeti Nap Siófokon! (2010-05-11 14:31:59)
Kamionok ütköztek az M7-esen - fotók (2010-05-11 13:49:37)
Felborult egy Seat Diósjenő közelében - képekkel (2010-05-11 07:24:33)
Tűz ütött ki egy kínai olajfinomítóban (2010-05-10 06:53:22)
11 halott, 41 sérült az oroszországi bányarobbanásban (2010-05-09 08:55:12)
7.4-es földrengés és szökőár figyelmeztetés Szumátránál (2010-05-09 08:47:00)
Több tucat sérült a New York-i kompbalesetben (2010-05-09 08:39:28)
40 fölé emelkedett az áldozatok száma a kínai viharokban - képekkel (2010-05-07 09:35:06)
Lávafolyam perzseli az utakat Hawaii-n - videó (2010-05-07 09:29:46)
32 sérültje van a török vonatbalesetnek (2010-05-07 09:23:16)
Erős földrengés volt Szumátra mellett és Peruban (2010-05-06 06:58:28)
Tűz volt a siófoki OBI áruházban (2010-05-05 17:16:20)
Súlyos motoros baleset Balatonbozsoknál - képek (2010-05-05 13:29:43)
24 áldozatot követelt egy buszbaleset Dél-Afrikában (2010-05-05 13:20:42)
Mexikói-öböl: Nem a katasztrófa kérdéses, hanem a mértéke (2010-05-05 11:14:37)
Lakóházakat temetett be egy földcsuszamlás Mexikóban (2010-05-05 10:09:16)
Katasztrofális áradás Rijádban - képek és videó (2010-05-05 08:40:50)
Május elején havazik Spanyolországban! - videó (2010-05-04 19:58:32)
Összeütközött két vonat Melbourne-ben (2010-05-04 19:42:03)
Kerítésnek szaladt a busz Veszprémben (2010-05-04 09:35:21)
Tűz ütött ki egy munkásszállón, tíz ember meghalt (2010-05-04 08:56:42)
Erős földrengés volt Chilében (2010-05-04 08:25:22)
Gyakorlatozott a Körös Mentőcsoport - képekkel (2010-05-03 11:09:07)
Már 11 áldozata van a tennessee-i áradásnak - videó (2010-05-03 09:09:00)
Országos Tűzoltónap 2010 - Pásztó (2010-05-03 08:07:47)
15 város tűzoltóságához került új gépjármű és felszerelés (2010-05-03 08:01:58)
Áradások, áldozatok és evakuálások Tennesseeben - képek (2010-05-02 08:49:08)
Halálos földcsuszamlás Kenyában (2010-04-30 20:59:41)
Súlyos közlekedési balesetek Somogyban - képek (2010-04-30 20:17:09)
Mexikói-öböl: Nagyobb lehet a baj, mint az Exxon Valdez olajkatasztrófájakor (2010-04-30 08:46:07)
Pszichológiai pályán a veszélyhelyzeti felderítők - képek (2010-04-29 19:25:50)
Képek: Tűz a Mammutban (2010-04-28 22:33:04)
80 mérföldes a fenyegető olajfolt Mexikói-öbölben - képek (2010-04-28 09:40:37)
Hatalmas áradások és földcsuszamlások Brazíliában - képekkel (2010-04-28 08:53:50)
Borulás a reggeli csúcsban - képekkel (2010-04-27 20:11:11)
Összeomlott egy iskolai gyalogjárda, 16 gyerek sérült meg (2010-04-27 08:21:25)
Tűz pusztított Haiti fővárosában (2010-04-27 08:02:52)
Földcsuszamlás és földrengés Tajvanon - képek (2010-04-26 10:27:27)
Turbulenciába került az Emirates gépe, húsz utas sérült meg (2010-04-25 18:37:11)
Lakóházak százai égtek porrá a Fülöp-szigeteken (2010-04-25 18:22:05)
Halálos tornádókitörés Mississippiben - képek (2010-04-25 18:49:19)
Szakadékba zuhant egy busz (2010-04-24 17:50:27)
Elsüllyedt egy hajó Kínában (2010-04-24 17:41:50)
Környezeti katasztrófát okozhat az olajfúrótorony összeomlása - képek (2010-04-23 09:45:45)
Kisiklott egy luxusvonat Dél-Afrikában - képek (2010-04-22 07:49:31)
Robbanás Békásmegyeren - képek (2010-04-21 20:26:53)
Olajfúró torony robbanás a Mexikói-öbölben - videó és kép (2010-04-21 21:42:54)
Villamos borított kukásautót a XIII. kerületben - képek (2010-04-20 09:57:41)
Épületkárokat okozott az ausztráliai földrengés (2010-04-20 07:41:42)
1944 áldozat és 1206 utórengés Kínában - képek (2010-04-19 18:49:24)
Murva borította be a 31-es főutat - képek (2010-04-19 18:03:42)
Hét áldozata van az afganisztáni földrengésnek (2010-04-19 08:49:10)
1400 fölött a kínai földrengés áldozatainak száma - képek (2010-04-18 09:33:45)
Közel ezer túlélőt mentettek ki Kínában - videó (2010-04-15 09:22:24)
Több száz áldozat, tízezer sérült a kínai földrengésben - videók (2010-04-14 13:10:55)
Vasúti baleset Som és Daránypuszta között - képekkel (2010-04-14 12:20:15)
Lezuhant egy Airbus teherszállító Mexikóban (2010-04-14 11:02:10)
Erős földrengés pusztított Kínában - képek (2010-04-14 13:15:50)
Kényszerleszállások Izlandon és Hong Kongban (2010-04-13 16:41:17)
Képek: Folyóba csúszott és kettétört az utasszállító (2010-04-13 16:43:38)
Baleset: Kiemelték az árokból a pótkocsit Újhartyánnál - képekkel (2010-04-13 16:11:16)
11 halott, közel 30 sérült az olasz vonatszerencsétlenségben - képekkel (2010-04-12 17:28:18)
Földrengés volt Spanyolország déli részén (2010-04-12 08:13:52)
Képek: Vitorlázógép zuhant le Budaörsön (2010-04-11 19:20:42)
132 áldozata van az orosz légikatasztrófának - videók és képek (2010-04-10 15:23:33)
Graffitis pályázat a tűzoltóknál - Felhívás (2010-04-09 17:17:29)
Audi és Opel balesete a XIII. kerületben - képekkel (2010-04-09 16:45:00)
Újabb földcsuszamlások Rio környékén - képekkel (2010-04-08 08:51:55)
Frissített hurrikán előrejelzés: Erős szezon várható (2010-04-08 08:06:49)
Földközelben halad el egy kisbolygó csütörtökön! (2010-04-07 18:59:53)
Aszfaltmaró az árokban - képekkel (2010-04-07 18:58:46)
Katasztrófa Rióban: 102 áldozata van az esőzésnek - képekkel (2010-04-07 08:30:12)
Tucatnyi sérült a szumátrai földrengésben (2010-04-07 07:28:56)
25 főre emelkedett az amerikai bányakatasztrófa áldozatainak száma (2010-04-06 09:52:16)
Két halott, 100 sérült a mexikói földrengésben - képekkel (2010-04-05 08:19:42)
Olajszennyezés veszélyezteti a Nagy-korallzátonyt (2010-04-04 17:19:57)
29 áldozata van a perui földcsuszamlásnak - képekkel (2010-04-03 19:35:43)
Robbanás egy amerikai olajfinomítóban, hárman meghaltak - videók (2010-04-02 17:50:33)
Videó: Lángra lobbant leszállás közben az Airbus kereke (2010-04-01 18:41:59)
Kisteherautó borult fel az M3-ason - képekkel (2010-03-31 18:46:50)
Halálos buszbaleset Skóciában a havazás miatt - képekkel (2010-03-31 18:33:52)
Soha nem látott árvíz alatt Rhode Island - képekkel (2010-03-31 09:31:01)
Százakat mentettek a hóból Nagy-Britanniában (2010-03-31 08:15:15)
Hurrikánszezon 2010 - átlagon felüli szezon várható (2010-03-30 18:19:15)
Szökőárat okozhat egy tenger alatti vulkán Olaszországban (2010-03-30 17:24:50)
Gyalogszerrel se állja útját a szirénaszónak! (2010-03-30 11:29:51)
Tornádók pusztítottak Floridában és Észak-Karolinában - képekkel (2010-03-29 18:18:17)
Villamos karambolozott a XI. kerületben - képekkel (2010-03-29 17:45:06)
Huszonegy riasztás avartüzek miatt Somogyban (2010-03-29 17:28:55)
Robbantások a moszkvai metróban! (2010-03-29 08:06:55)
Hóviharból mentették az embereket Kínában (2010-03-28 17:30:52)
123 ember rekedt a vízzel elárasztott szénbányában (2010-03-28 17:20:41)
Heves eső zúdult Sao Paulora - képekkel (2010-03-26 19:26:06)
11 áldozatot követelt egy súlyos baleset Kentuckyban - képpel (2010-03-26 18:07:31)
Képek: Robbanás a MOL Csepeli Bázistelepén (2010-03-26 09:06:19)
Lezuhant egy mentőhelikopter Tennesseeben (2010-03-25 18:34:23)
Tűz a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban - képekkel (2010-03-24 19:51:51)
Képek: Épületbe rohant egy tehervonat Oslóban (2010-03-24 17:39:18)
24 áldozatot követelt a pusztító lakóház tűz Indiában - képekkel (2010-03-24 08:53:40)
Hatalmas vihar pusztított Perth-ben - képekkel (2010-03-23 08:21:41)
17 halott a kolumbiai buszbalesetben - képek (2010-03-22 13:05:39)
Lakóházakra zuhant egy repülőgép Venezuelában - képekkel (2010-03-22 08:06:42)
Videók: Lecsapott az Ului Ausztráliára (2010-03-21 18:10:38)
Négyes kiemelt fokozatú tűz a Balaton déli partján! (2010-03-20 18:07:27)
Ausztráliánál az Ului trópusi ciklon (2010-03-20 17:45:10)
Képek: Homokvihar Kínában (2010-03-20 16:49:40)
Képek: Befagyott tóra landolt egy repülőgép (2010-03-18 18:30:24)
Időjárási hatások és védekezés - konferencia Balatonföldváron (2010-03-18 16:56:22)
150 méteres mélységbe zuhant egy busz Nepálban (2010-03-18 08:10:48)
35 emberéletet követelt a busz és gázszállító balesete (2010-03-17 15:08:08)
Kényszerleszállás: halálra gázolt egy futót a repülőgép (2010-03-16 18:09:03)
Súlyos buszbaleset Texasban - képekkel (2010-03-16 17:43:26)
25 ember vesztette életét bányatűzben (2010-03-16 09:14:31)
Újabb erős utórengés Concepcion mellett (2010-03-16 08:40:05)
Katasztrófa sújtotta terület lett Fiji a Tomas ciklon után - videóval (2010-03-16 08:45:25)
Tragikus buszbaleset Indiában, diákok és tanárok vesztették életüket (2010-03-15 08:51:06)
Felborult egy busz Kínában: 14 utas vesztette életét - képpel (2010-03-14 17:55:06)
Sötétség és kijárási tilalom: a Tomas ciklon Fiji közelében tombol (2010-03-14 16:55:13)
Erős földrengés Japán partjainál (2010-03-14 11:09:42)
Heves vihar tombolt New York környékén - képekkel (2010-03-14 10:58:23)
Erős földrengés volt Indonéziában (2010-03-14 10:39:43)
Lavina pusztított Kanadában: 3 halott, 17 sérült (2010-03-14 10:55:26)
14 áldozata van a Hubert trópusi viharnak Madagaszkáron (2010-03-13 18:31:39)
Képek: Tömeges baleset a német A8-as autópályán (2010-03-12 18:48:00)
Képek: Autóbusz baleset Somogyban (2010-03-12 10:05:50)
Rendkívüli állapot Katalóniában az időjárás miatt - képekkel (2010-03-11 20:28:06)
Földcsuszamlás Kínában: 23 halott, öt eltűnt - képekkel (2010-03-11 19:59:10)
Balesetek Somogyban a havazás miatt - képekkel (2010-03-11 19:47:24)
Három erős utórengés Chilében (2010-03-11 19:37:39)
Kisáruszállító merült el a Ráckevei-Dunában - képekkel (2010-03-10 19:23:05)
Horvátországban és Olaszországban komoly fennakadásokat okozott az időjárás (2010-03-10 18:26:25)
Márciusi tél és narancs riasztás: 10-20 cm hó is eshet! (2010-03-10 18:47:42)
Ismét kisiklott egy vonat Belgiumban (2010-03-09 19:35:43)
Tornádó rombolt Oklahomában - videóval (2010-03-09 09:40:25)
Ezrek rekedtek a hó fogságában Franciaországban (2010-03-09 09:24:54)
Félmillió embert veszélyeztetnek földcsuszamlások Ugandában (2010-03-09 09:01:14)
Áldozatokat követel az áradás Kenyában (2010-03-09 08:48:06)
Spanyolország jelentős részén figyelmeztettek ismét viharokra (2010-03-08 18:45:08)
57 áldozata van a földrengésnek Törökországban - képekkel (2010-03-08 13:39:04)
Mini ciklon mosta el Melbourne-t - képekkel és videókkal (2010-03-06 18:13:35)
Tömeges karambol Wisconsinban - képekkel és videóval (2010-03-06 18:17:18)
Technikai szemle a Polgári Védelemnél - képekkel (2010-03-05 20:23:02)
6.6-os utórengés Chilében (2010-03-05 19:52:44)
Erős földrengés Szumátra közelében (2010-03-05 19:34:47)
Súlyos buszbaleset Arizonában - képekkel (2010-03-05 19:13:42)
Ismét vonatbaleset történt Belgiumban (2010-03-05 08:54:31)
64 sérült a tajvani földrengésben - képekkel (2010-03-04 18:26:12)
Pánik Indiában: Asszonyok és gyermekek haltak meg egy templomnál (2010-03-04 12:41:29)
Elárasztotta a tenger Havannát - képek (2010-03-04 12:19:03)
Buszbalesetek: Egyik jármű a mélybe zuhant, a másik kiégett -képpel (2010-03-04 12:02:41)
Óriáshullám okozott halált egy sétahajón a Földközi-tengeren (2010-03-03 20:36:36)
Erős utórengés Chilében - lehetséges szökőárra figyelmeztettek! (2010-03-03 20:38:15)
Frontálisan ütközött két busz Angliában - képekkel (2010-03-03 19:46:32)
Százakat evakuáltak az áradások miatt Ausztráliában - képekkel (2010-03-03 19:24:37)
Baleset a légibemutatón: Lakóépületre zuhant egy gép - képek és videó (2010-03-03 12:44:36)
Tovább emelkedett az áldozatok száma Chilében (2010-03-03 08:06:53)
19 áldozat a kínai buszbalesetben (2010-03-03 07:42:21)
Százakat temetett el egy földcsuszamlás Ugandában (2010-03-02 16:52:11)
Lezuhant egy segélyszállító gép Chilében (2010-03-02 09:02:32)
Xynthia: Elfogadhatatlan és érthetetlen tragédia (2010-03-01 18:42:03)
Vízbetörés egy bányában: 31 fő rekedt a mélyben (2010-03-01 17:40:15)
Tovább emelkedett a kínai petárdarobbanás áldozatainak száma (2010-03-01 17:31:58)
Xynthia: Halálos ciklon pusztított Európában - képekkel (2010-02-28 19:11:05)
Chilei földrengés és szökőár adatok - friss képekkel (2010-02-28 19:50:56)
Hawaii készül a cunami hullámra! (2010-02-27 16:58:43)
214 főre emelkedett az áldozatok száma Chilében - videók és képek (2010-02-27 23:20:49)
Hatalmas, 8.8-as földrengés Dél-Amerikában! (2010-02-27 10:21:59)
Xynthia: Meteorológiai bomba halad Európa felé (2010-02-26 20:39:04)
Sziklaomlás okozott vonatbalesetet Spanyolországban - képpel (2010-02-26 19:06:11)
Kisiklott egy személyvonat Thaiföldön (2010-02-26 07:33:32)
Tornádó és jégverés pusztított Bangladesben - képekkel (2010-02-26 07:29:15)
Lezuhant egy turistákat szállító repülőgép Peruban (2010-02-26 07:17:27)
Végzetes tűz egy bangladesi ruhagyárban (2010-02-26 07:15:30)
Kisiklott egy személyvonat Kanadában - képekkel (2010-02-25 21:24:59)
Gyárrobbanás Kínában: 19 halott, 49 sérült (2010-02-25 21:01:52)
Földrengés Kínában: 23 fő sérült meg (2010-02-25 20:43:17)
Százak rekedtek a lavina fogságában Kínában (2010-02-25 20:45:31)
Gyakorlat az épülő M6-os autópálya alagútjában - képekkel (2010-02-24 07:49:53)
17 áldozata van a török bányarobbanásnak (2010-02-24 07:22:43)
57 éves hórekord dőlt meg Kínában - képekkel (2010-02-23 18:37:13)
70 embert ölt meg a földcsuszamlás Indonéziában (2010-02-24 07:35:58)
Villámcsapás: Öt halott, tucatnyi sérült Indiában (2010-02-23 08:41:05)
Összeütközött két busz Peruban (2010-02-23 08:20:01)
Kamionnal ütközött egy busz, hatan meghaltak Ausztriában - képekkel (2010-02-22 08:28:26)
Összeütközött két metró Amszterdamban (2010-02-21 10:27:43)
Tűzoltóautó borult fel a X. kerületben - képekkel (2010-02-20 20:40:43)
Katasztrófa Madeirán: 42 áldozat és 120 sérült - képekkel és videókkal (2010-02-22 08:57:51)
Turbulencia: 20 sérült a légörvénybe került repülőgépen - képekkel (2010-02-20 17:26:17)
Felborult egy magyar busz Ausztriában , egy fő súlyosan megsérült- képpel (2010-02-20 12:48:06)
Már 36 áldozat az összeomlott mecset alatt - képekkel és videóval (2010-02-20 10:12:52)
Balesetsorozat a 451-esen (2010-02-19 17:46:38)
Súlyos áradások az indonéziai Jáva szigetén - képekkel (2010-02-19 10:59:28)
Videó: Széndékosan repült irodaháznak a pilóta Austinban! (2010-02-19 07:49:34)
Ketten meghaltak, amikor irodaháznak repült a kisgép Austinban - képekkel és videóval (2010-02-19 07:52:31)
36 főre emelkedett a lavina áldozatainak száma Pakisztánban (2010-02-18 17:10:03)
Elöntötte az ár Buenos Airest - képekkel (2010-02-18 09:20:31)
Lakóövezetre zuhant egy kisrepülő Kaliforniában (2010-02-17 18:59:58)
Folyóba zuhant egy busz Indiában (2010-02-17 18:20:40)
A Mount St. Helens vulkán kráterébe esett egy turista (2010-02-17 14:45:24)
Felborult egy diákokat szállító busz Olaszországban - képekkel (2010-02-16 13:33:12)
Vasúti katasztrófa Belgiumban - képekkel és videóval (2010-02-15 17:51:59)
Tömeges balesetek az időjárás miatt Kansasban - képekkel (2010-02-15 09:07:24)
Az elmúlt évek legsúlyosabb tüze pusztított Chicagóban (2010-02-15 08:15:45)
Nincs már elzárt település Fejérben (2010-02-14 17:45:55)
Tűz pusztított New Yorkban - képekkel (2010-02-14 17:15:35)
Felhőszakadás és áradás Sydney-ben - képekkel (2010-02-14 17:05:38)
Hótól elzárt települések Fejérben szombat este (2010-02-13 19:22:38)
Dunántúl: balesetek, elakadt járművek, elzárt települések - friss információk (2010-02-13 17:55:47)
Piros riasztás az egész Dunántúlon: Hófúvások nehezítik a közlekedést! (2010-02-13 09:00:31)
Nincs hótól elzárt település hazánkban! (2010-02-12 20:29:14)
Kisiklott egy vonat Kanadában - képekkel (2010-02-12 20:17:28)
Földrengések Hondurasban: 110 ház sérült meg (2010-02-12 19:34:50)
Kisiklott egy metró Washingtonban (2010-02-12 18:43:52)
Képek: Lángolt az ágyneműgyár Budapesten (2010-02-12 08:23:52)
Hajléktalanok tízezreit sokkolta az eső Haitin (2010-02-12 07:53:46)
Hó után eső, víz alatt Bukarest (2010-02-11 20:02:26)
A Dunántúlon még havazik, nyugaton hófúvásokra figyelmeztetnek (2010-02-11 19:46:31)
Jégről mentési gyakorlat a Balaton körüli tűzoltóságoknak - képekkel (2010-02-10 19:11:20)
Videó: Autópálya mellett zuhant le egy helikopter (2010-02-10 18:48:05)
Újabb havazás jön: Ismét piros veszélyjelzés lehet! (2010-02-10 13:15:28)
166 főre emelkedett a lavina áldozatainak száma Afganisztánban - videó (2010-02-10 20:55:56)
Haitinek a közelgő hurrikánszezonra kell készülnie! (2010-02-10 09:33:29)
Fiatalkorú gyújtogatókat szembesítenek a tettükkel (2010-02-09 17:44:49)
Erdőtűz pusztít Kínában - képekkel (2010-02-09 17:32:14)
1500 ember a lavina fogságában Afganisztánban (2010-02-09 15:41:25)
Autóbusszal ütközött a villamos - képekkel (2010-02-09 11:26:26)
Fák közé zuhant egy kisrepülő (2010-02-09 11:15:23)
Kisebb földrengés volt Somogy megyében (2010-02-08 20:33:53)
Tetőtűz a XI. kerületben - képekkel (2010-02-08 19:28:46)
Szakadékba zuhant egy busz Kínában - képekkel (2010-02-08 18:33:21)
Toyotával ütközött a vonat Ádándnál - képekkel (2010-02-08 17:25:02)
Halálos lakástűz a III. kerületben - képekkel (2010-02-08 17:14:08)
Férfi holttestet találtak egy Boeing futóművén Japánban (2010-02-08 14:54:01)
Százéves rekordot döntött és pusztított az esőzés Ausztráliában - képekkel (2010-02-08 14:16:37)
Dél-Romániát megbénította a havazás (2010-02-08 10:37:59)
5 áldozat és 12 sérült az amerikai erőmű robbanásban - képekkel (2010-02-08 07:31:59)
Megtalálták a lezuhant etióp utasszállító fekete dobozát (2010-02-07 21:47:42)
Képriport a kaliforniai sárfolyam pusztításáról (2010-02-07 16:01:22)
Összeütközött két kisrepülő a levegőben - képekkel (2010-02-07 15:05:18)
Parkolóba zuhant egy darab Boeing - képekkel (2010-02-06 17:38:59)
A Dunántúlon hajnal óta havazik, piros riasztás éjfélig három régióra (2010-02-06 15:24:51)
Rekord hóviharok Amerikában - képekkel (2010-02-06 15:49:27)
Lecsapott Bora Borára az Oli ciklon - képekkel (2010-02-05 19:27:52)
Áradások, földcsuszamlások Mexikóban - képekkel (2010-02-05 18:44:12)
Szombattól újabb jelentős havazás - piros riasztás előzetesen! (2010-02-05 12:30:42)
Törökországban is megállt az élet a hó miatt - képekkel (2010-02-04 09:14:03)
Évértékelő értekezlet és szerátadás a Katasztrófavédelemnél (2010-02-02 19:23:14)
Földrengés Kínában: Egy halott, 11 sebesült - képekkel (2010-01-31 09:38:17)
Szélsőséges hideg időjárás sújtja Mongóliát (2010-01-30 18:07:30)
Négy áldozata van Hong Kongban az épületomlásnak - képekkel (2010-01-30 17:56:59)
Megbénította Németország északi részét a havazás - képekkel (2010-01-30 16:49:42)
Narancs riasztás vasárnapra (2010-01-31 09:08:00)
72 ház omlott össze a bolíviai földcsuszamlásban - képekkel (2010-01-29 19:45:38)
Jégről mentést gyakorolnak a siófoki tűzoltók - képekkel (2010-01-27 18:28:56)
Képek: Bróm ömlött ki egy laboratóriumban (2010-01-27 21:25:17)
31 fagyhalál Romániában hat nap alatt (2010-01-27 17:15:31)
13 éves gyermeket mentettek ki a romok alól Belgiumban - képekkel (2010-01-27 16:47:03)
Kétezer turista rekedt a Machu Picchun földcsuszamlások miatt - képekkel (2010-01-26 18:56:29)
Felrobbant egy tűzijáték üzem Kínában (2010-01-26 18:10:47)
Tragédia Németországban: Lakóházat zúzott össze a szikla - képekkel (2010-01-26 17:59:48)
Nincs túlélője a libanoni légikatasztrófának (2010-01-25 10:50:43)
A Földközi-tengerbe zuhant egy Boeing (2010-01-25 07:59:54)
Leszállás közben gyulladt ki egy utasszállító - képekkel (2010-01-24 11:01:39)
1,7 millió liter olaj folyt a vízbe Texasban (2010-01-24 10:28:28)
Befejezték a túlélők keresését Haitin (2010-01-23 11:56:12)
Tornádók pusztítottak Texasban - képekkel és videókkal (2010-01-22 18:52:38)
Havazás lassította a közlekedést Somogyban is - képekkel (2010-01-22 18:01:06)
Sárlavinák, balesetek és kitelepítések Kaliforniában - képriport (2010-01-21 11:13:46)
Képek: Kisiklott egy vonat Németországban (2010-01-21 10:42:37)
Villám csapott két utasszállítóba (2010-01-21 10:20:50)
-42 fok, hóviharok és lavinák Kínában (2010-01-20 19:29:39)
Rémület Haitin az erős utórengés miatt (2010-01-20 19:04:47)
Tűz egy kaposvári irodaházban - képekkel (2010-01-19 19:33:35)
Repülőgép baleset Ohioban (2010-01-19 17:22:19)
Újabb földrengés a karibi térségben (2010-01-19 16:44:28)
Heves áradások Egyiptomban és Izraelben - képekkel (2010-01-19 09:27:31)
Tömeges balesetet okozott a sűrű köd Kínában (2010-01-18 17:50:21)
Áldozatokat követelt egy mérsékelt földrengés Kínában (2010-01-18 17:32:42)
Erős földrengés Guatemala partjainál (2010-01-18 17:10:24)
Személyautó és busz ütközött (2010-01-18 16:03:23)
Árokba hajtott a Ford (2010-01-18 16:00:53)
Haiti: Logisztikai káosz és harc az idővel (2010-01-17 17:36:30)
Lezuhant egy kisperülő Angliában (2010-01-15 18:29:34)
Frontálisan ütközött két villamos Németországban - képekkel (2010-01-15 08:29:23)
Haiti: Minden képzeletet felülmúló katasztrófa (2010-01-14 18:28:40)
Haiti földrengés: Százezer áldozat is lehet (2010-01-13 19:55:23)
Iskolabuszba rohant egy vonat Pakisztánban (2010-01-13 10:00:10)
Több száz áldozata lehet a földrengésnek Haitin - képriport (2010-01-13 07:34:08)
Száz éves rekordot döntöget a hőség Ausztráliában (2010-01-12 19:27:56)
60 ember rekedt a meghibásodott sífelvonóban - képekkel (2010-01-12 19:07:20)
Katasztrófahelyzet Albániában - képekkel (2010-01-12 18:43:01)
Heves viharok és áradás Sao Pauloban - képekkel (2010-01-12 18:46:18)
Kényszerleszállást hajtott végre egy Airbus New Jerseyben (2010-01-11 18:15:08)
Épületek százai dőltek össze a hó alatt Kínában (2010-01-10 17:58:51)
11 jármű rohant össze a jeges úton Kínában (2010-01-10 17:32:37)
Erős földrengés rázta meg Kaliforniát (2010-01-10 09:17:25)
Egész Németországra havat zúdít a Daisy - képekkel (2010-01-09 20:24:28)
Tíz gépkocsi ütközött az M7-es autópályán - képekkel (2010-01-08 09:55:02)
Tankerrel ütközött egy kisbusz - képekkel (2010-01-08 08:52:53)
Az idei tél leghidegebb éjszakáira készül Anglia (2010-01-07 18:40:59)
Tűz ütött ki egy vonaton Londonban (2010-01-07 17:54:50)
Még több hó és jég vár Angliára - képekkel (2010-01-06 20:38:25)
Árokba csúszott autók, halálos baleset az M7-esen (2010-01-06 18:52:44)
Utakat mosott el az eső Spanyolországban (2010-01-06 18:34:47)
Kitöréssel fenyeget a Turrialba vulkán Costa Ricán (2010-01-06 10:49:47)
Folyóba zuhant egy kisrepülő Chicago mellett - képekkel (2010-01-06 10:09:39)
Narancs színű riasztás: Havazás és ónos esők nehezíthetik a közlekedést (2010-01-05 20:54:56)
A hó fogságában rekedt egy vonat 1400 utasával Kínában - képekkel (2010-01-05 20:24:13)
Brazília: Leszakadt egy híd az autók alatt - képekkel és videóval (2010-01-05 19:18:08)
Négy halott, három eltűnt a svájci lavina után (2010-01-05 09:10:33)
6.1-es majd 6.9-es utórengés a Salamon-szigeteken (2010-01-05 17:53:11)
Olajszennyezés a Sárga-folyón (2010-01-05 08:22:03)
Kép és videóriport: Szállodában állt meg a vonat Helsinkiben (2010-01-04 21:13:49)
1200 embert evakuáltak Ausztráliában az áradások miatt (2010-01-04 09:03:29)
Bezárhatják az atomerőművet a brazil földcsuszamlás közelében (2010-01-04 08:48:11)
Erős földrengések a Salamon-szigeteken, nincs jelentős szökőár veszély (2010-01-04 09:24:47)
Lavina sodort el magyar hegymászókat (2010-01-03 18:41:55)
Egymásba rohant két vonat Törökországban - képekkel (2010-01-03 18:08:30)
Gázrobbanás döntött romba egy épületet - képekkel (2010-01-03 17:49:46)
Havazás bénította meg Pekinget (2010-01-03 17:38:46)
Vulkánkitörések Kongóban és Réunion szigetén (2010-01-03 17:20:25)
Vasúti baleset Indiában: Négy vonat rohant egymásba (2010-01-02 10:43:02)
Halálos földcsuszamlás a brazil üdülőparadicsomban - képriport (2010-01-02 09:32:03)
Áradások, földcsuszamlások és áldozatok Dél-Amerikában (2010-01-01 20:14:54)
Argentína: Két halott, sok sérült egy autóbusz balesetben (2010-01-01 18:06:26)
Öt halott, tucatnyi sérült a franciaországi épület tűzben (2010-01-01 17:34:04)
Szilveszteri szállodatűz Detroitban (2010-01-01 11:44:34)
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com
Email:
Jelszó:

A témakör friss hozzászólásai

Legfrissebb hasonló videók

Statisztika









abbCENTER.com - úton a magasabb tudatosság felé

Jogsértés jelentése | Hirdetni szeretnék | Impresszum | GYIK, Help | Rendszerleírás || Keresés